Tunézia Rally, 1. nap: Defekt és javítás
2006. 04. 11. @ 15:22
A Tunézia Rally első igazi versenynapján egy defekt ellenére a 12. idővel ért célba, és az összetettben öt helyet javított a Palik László - Darázsi Gábor páros.
Ma Ras El Ouedből Nekrifbe tartott a mezőny. A 288 kilométeres pálya eleje lassabb, technikás, a líbiai határ mentén futó második fele viszont kimondottan tempós. Az esti táborhely, mely két napig ad otthont a mezőnynek, egy eukaliptusz ültetvény mellett terül el. "Az autó tökéletesen működött egész nap, még szokjuk az új motort, de nagyon szeretjük. Hogy ne legyen teljesen sima a nap, ötven kilométerre a céltól azért még kaptunk egy jobb hátsó durrdefektet. A kerékcserével vesztettünk némi időt, így különösen örülök, hogy ennek ellenére öt helyet tudtunk javítani az összetettben" - nyilatkozta Palik László a célban. Holnap Nekrif körül egy 295 kilométeres hurokszakaszt teljesítenek a versenyzők. A talajviszonyok változatossága érdekessé, de egyben nehézzé is teszi a pályát, mely komoly koncentrációt követel mind a vezetés, mind a navigáció szempontjából. Eredmények: 1. 200 PETERHANSEL Stephane - COTTRET Jean-Paul MITSUBISHI 02h33'55 2. 205 MASZUOKA Hirosi - MAIMON Pascal MITSUBISHI 02h35'45 +00h01'50 3. 201 DE VILLIERS Giniel - VON ZITZEWITZ Dirk VOLKSWAGEN 02h37'29 +00h03'34 ... 12. 207 PALIK László - DARÁZSI Gábor NISSAN 03h09'24 +00h35'29 ... 37. 208 KIS Sándor - CZEGLÉDI Péter NISSAN 04h09'30 +01h35'35 Az összetett állása: 1. 200 PETERHANSEL Stephane - COTTRET Jean-Paul MITSUBISHI 02h38'03 2. 205 MASZUOKA Hirosi - MAIMON Pascal MITSUBISHI 02h39'45 +00h01'42 3. 201 DE VILLIERS Giniel - VON ZITZEWITZ Dirk VOLKSWAGEN 02h41'32 +00h03'28 ... 12. 207 PALIK László - DARÁZSI Gábor NISSAN 03h14'01 +00h35'57 ... 37. 208 KIS Sándor - CZEGLÉDI Péter NISSAN 04h14'02 +01h35'58



