Dakar-rali: január 5-én rajtol a 2008-as sivatagi verseny
2007. 04. 22. @ 09:25
A Dakar-rali szervezői bejelentették, hogy a 2008-as viadalt január 5. és 25. között bonyolítják le. A világ legnehezebb tereprali futama ugyanúgy, mint idén, Portugáliából - Lisszabonból - indul, és Szenegálban - Dakarban - ér véget. A verseny nehézségére jellemző: amíg 2007-ben ”alig” 5000 kilométer volt összesen a szelektív szakaszok hossza, addig jövőre majd' 6000 lesz!
Biztosnak tűnik, hogy az adminisztratív és a gépátvétel után két mért részt kell teljesítenie a mezőnynek Európában, mielőtt behajózna Afrikába. A fekete kontinensen aztán pokoli erőpróba vár a résztvevőkre: a szervezők az eddigieknél hosszabb szelektíveket, de rövidebb összekötő szakaszokat jelölnek ki. (Érdekesség, hogy 2002 óta nem várt olyan sok versenykilométer az indulókra, mint majd 2008-ban. Csak összehasonlításként: 2007-ben összesen 4309 km volt a speciálisok hossza, jövőre közel 6000 lesz!).
A Dakar-rali szervezői egyébként a világ nyolc nagyvárosában népszerűsítik az eseményt, Budapestre május 24-én érkezik a küldöttség.




