Palik a nürburgringi pályaversenyen ül autóba
2007. 04. 25. @ 19:42
A hétvégén Németországban áll rajthoz Palik László, ám a pilóta nem valamelyik tereprali-viadalon tekeri a kormányt, hanem a Nürburgringen. Walter Csabával együtt pályaversenyen vesz részt - a versengés érdekessége, hogy nem az utóbbi évek Formula-1-es futamainak helyszínén (a Südschleifén), hanem a régi aszfaltcsíkon, a Nordschleifén zajlik majd. Ott, ahol a háromszoros F1-es világbajnok Niki Lauda súlyos égési sérüléseket szenvedett 1976-ban.
Palik már korábban is kipróbálta magát a szakágban: a Porsche Supercupon, az FIA GT-futamán, valamint magyar bajnoki versenyen szerzett tapasztalatokat.
- Tavaly óta tervezgetjük, hogy a németországi sorozat három nagydíján is kipróbáljuk magunkat - mondta Palik László. - Egyelőre csak annyit tudunk, hogy BMW-vel veszünk részt a viadalon, de az autóról, az aszfalt tapadásáról és az általunk használt gumikról nincsenek információink. Csütörtökön ismerkedünk majd meg a körülbelül huszonöt kilométer hosszú pályával, pénteken rendezik a hivatalos edzést, szombaton pedig a négyórás versenyt.
A Nordschleife a világ egyik leghíresebb, de egyben legnehezebben ”megtanulható” aszfaltcsíkja, nemhiába nevezik Zöld pokolnak. Valódi legenda, amelyen számos autógyár teszteli modelljeit. Évente több tízezer fanatikus autós és motoros látogat el a Ringre, hogy a különleges vonalvezetésű, a sofőr számára roppant megterhelő pályán kipróbálhassa magát.
- Izgatottan várom a versenyt, de eredményben nem gondolkodom. Komoly feladat memorizálni a pályát, leginkább a tapasztalatszerzés a cél - folytatta a Palik Racing Team pilótája. - A németországi sorozat előző futamán száznyolcvannégy induló volt, azaz biztos, hogy most is óriási küzdelem és presztízsharc lesz.




