Palikék legyőzték a Nordschleifét!

2007. 04. 28. @ 23:33

Fantasztikus viadal volt, valódi adneralinbombát kapott a szervezetem – Palik László röviden így jellemezte legújabb „kalandját”. A tereprali pilóta néhány nap erejéig a pályaversenyzők táborát erősítette, s Walter Csabával együtt rajthoz állt a legendás Nordschleifén rendezett négyórás futamon. A száznál is több kanyarral nehezített, majd’ huszonöt kilométer hosszú aszfaltcsíkon aztán az újonc magyar páros kiválóan teljesített: kategóriájában az ötödik, összesítésben pedig a kétszázhuszonnégy egység közül a negyvennyolcadik lett.

A Nürburgring régi, meghosszabbított változata a Nordschleife. Ha ezt a szót meghallják az autóversenyzők, hevesebben kezd dobogni a szívük, s összeszorul a gyomruk. A világ egyik legtrükkösebb és leghosszabb aszfaltcsíkja, sokan csak „Zöld pokolnak” hívják - itt égett meg 1976-ban a háromszoros Formula-1-es világbajnok Niki Lauda.

- Valóban elképesztően nehéz rajta tempósan vezetni. Ha csak egyetlen pillanatra is kihagy a figyelmed, máris összetöröd magad, hiszen brutálisan gyors a pálya, sok a beláthatatlan kanyar, s nincsenek bukóterek – mondta Palik László. - Nemhiába száműzték a Formula-1-et a Nordschleiféről. A húszas években épített aszfaltcsíkot ugyanis már „kinőtték” korunk versenygépei.

A szurkolók is érezték, hogy látványos küzdelemre van kilátás, legalább ötvenezren foglaltak helyet a lelátókon, a pálya minden egyes részén fergeteges volt a hangulat. Az aszfaltot pedig a bivalyerős BMW-k, Aston Martinok és Porschék koptatták, többek között olyan sztárral a kormány mögött, mint például a Dakar-rali győztes Jutta Kleinschmidt.

- Csodálatos volt ilyen környezetben autóba ülni – folytatta Palik. – Pedig, amikor először körbevittek a pályán, összeszorult a gyomrom, nem hittem volna, hogy ennyire élvezem majd a száguldást. A száznál is több kanyar memorizálása szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnt, ráadásul nekem kellett rajtolnom. Ugyanis Cserkuti Öcsi, aki amolyan mentorként és tanácsadóként kísért el minket Németországba, s amellett, hogy rengeteget segített, még a taktikánkat is kitalálta, nos a drága barátom kiötölte, hogy én startoljak. Bevallom őszintén, nem repestem a boldogságtól, hiszen ilyen népes mezőnyben még nem rajtoltam. Ám szerencsére nem volt gond, s két óra elteltével karcmentesen adtam át a kocsit a társamnak, Walter Csabának.

Kalandban azonban nem volt hiány, egyetlen másodpercig sem unatkozott a duó a 320 lóerős E36-os BMW-ben.

- Fantasztikus érzés a Nordschleifén versenyezni – mesélte a pilóta. – Munkás pálya, példának okáért a szintkülönbség háromszáz méter. Szinte elképzelhetetlen, de akadt olyan kanyar, amelynek a kijáratában már ötödik sebességi fokozatba kellett kapcsolni, s kettőszáztízre gyorsultunk fel. Körülbelül kettőszázötven kilométer per óra volt a csúcssebességünk, átlagban pedig százhetven-száznyolcvan körül teljesítettünk. Nem volt olyan pontja a pályának, ahol nem zajlott volna előzés, állandóan harcolni kellett a pozícióért.

Ezek után méginkább felértékelődik a kategória ötödik, és az abszolút negyvennyolcadik helyezés.

- Büszke vagyok arra, hogy újoncként elmondhatjuk magunkról, a négyórás viadalt követően karcmentesen állítottuk be a boxba a BMW-t . Pedig sokkal tapasztaltabb pilóták törték össze magukat, nemegyszer kellett felszállnia a mentőhelikopternek - mesélte Palik László. – Az autó kiválóan fel volt készítve, a Michelin remek abroncsokat biztosított nekünk, no és Walter Csabi, valamint Cserkuti Öcsi is a maximumot hozta ki magából. Soha nem felejtem el ezt a versenyt, rengeteget tanultam, s azt hiszem, a többiek nevében is kijelenthetem: visszatérünk még a Nordschleifére.