A Lánchídon száguld majd át Palik László a Red Bull Forma-1-es versenyautójával

2007. 06. 06. @ 14:15

Újra Forma-1-es versenyautót vezethet Palik László. A tereprali pilóta ugyanúgy, mint tavaly, idén is a Red Bull Racing F1-es kocsijával száguld majd az augusztusi Magyar Nagydíjat felvezető utcai parádén.

Palik 2006-ban is speciális helyszínen, a Hősök tere előtt próbálhatta ki az RBR-csapat versenygépét, s most megint különleges környezetben, például a Lánchídon áthaladva irányíthatja a kocsit augusztus másodikán.

- Az elmúlt esztendőben 73 országban 204 millió tévénézője volt az eseménynek, ezért úgy gondoltuk, kihasználjuk az elképesztő érdeklődést. Hiszen, így nem csak a főváros, de egész Magyarország népszerűsítéséhez hozzájárulunk - mondta Palik László, a Hungaroring Sport Zrt. elnöke. - A többek között Niki Lauda és Gerhard Berger által vezetett F1-es veterán autók felvonulását követően Besenyei Péter műrepülő világbajnok a hét méter szárnyfesztávú gépével végiggurul a Lánchídnál található kilenc méter széles alagúton, felgyorsít 160 kilométer per órás sebességre, s a szabadba kiérve felszáll. Azt még magam sem tudom, miként lesz az ötletből valóság, de ő esküszik rá, hogy képes kivitelezni... Ezután jönnek a Red Bull Racing és a Toro Rosso versenyzői, akik az alagútból elindulva a Clark Ádám téren és a Lánchídon áthaladva egészen a Roosevelt térig robognak, majd visszatérnek a rajthoz. Ekkor ülök majd bele én is az egyik Red Bull kocsiba, s a Besenyei Péter, Bochkor Gábor párossal megpróbálunk még egy látványos trükköt végrehajtani. Ugyanis az a tervünk, hogy miközben megérkezem a Lánchíd közepére, Péter és Gábor fölém ér a repülővel, s orsót mutatnak be a híd körül.

Érdekesség, hogy az F1-es parádét a Dakar-rali magyarországi rajtjának a népszerűsítésére is felhasználják a szervezők.

- A tervek szerint 2009-ben vagy 2010-ben hazánkból indulna a világ legnagyobb és legnehezebb tereprali-viadala. Éppen ezért arra gondoltunk, hogy az esemény felvezetőjeként Dakar versenyautók is végigmennek az útvonalon, ezzel is támogatva a budapesti rajt ötletét.

Sandlander
GraphIT
Observer

Hungarian Champion

Creartive Designsinustiv.