A Palik, Darázsi páros ráhangolódott a versenyre
2007. 08. 24. @ 21:49
A lehető legkevesebbet kockáztatva kezdte a Hungarian Baját, az országos tereprali-bajnokság hetedik futamát a Palik László, Darázsi Gábor páros. A duó a pénteki két prológot – kétszer 5,6 kilométer volt a táv – amolyan bemelegítésnek szánta, hiszen másfél hónapja nem ült a Nissanban. Az „összeszoktatás” tehát megtörtént, következhet az igazi viadal: szombaton és vasárnap hatszázharminc versenykilométert kell megtennie az egyelőre a tizenegyedik helyen álló Palik Racing Team kettősének.
A pilóta és navigátora számára két szempontból is érdekes a Hungarian Baja: először vesznek részt rajta, ráadásul a jelenlegi Nissannal ez az utolsó megmérettetésük.
- Kíméltük a technikát, hiszen túl hosszú ahhoz a verseny, hogy már az elején kárt tegyünk a kocsiban. Amolyan spóroló üzemmódban használtuk a két prológon – mesélte Palik. – Egyébként kiválóan érezzük magunkat, a szervezés szuper, a pályák kitűnő állapotúak és változatosak, s a mezőny is bombaerős.
Hungarian Baja (nem hivatalos állás, időeredmények még nincsenek):
1. Zapletal, Janacek (cseh, Mitsubishi), 2. J. Sykora, M. Sykora (szlovák, Mitsubishi), 3. Szalay, Bunkoczi (Opel), ...11. PALIK LÁSZLÓ, DARÁZSI GÁBOR (NISSAN).
| Hungarian Baja, az országos tereprali-bajnokság hetedik futama (Az össztáv 839 kilométer, a szelektív szakaszok hossza 641,2 km) | |
| 1. szelektív szakasz (szombat): | 50 kilométer |
| 2. szelektív szakasz (szombat): | 120 kilométer |
| 3. szelektív szakasz (szombat): | 50 kilométer |
| 4. szelektív szakasz (szombat): | 120 kilométer |
| 5. szelektív szakasz (vasárnap): | 120 kilométer |
| 6. szelektív szakasz (vasárnap): | 170 kilométer |




