Gyilkos két hét vár a Dakarosokra
2006. 11. 19. @ 08:00
Budapest – Kegyetlen küzdelem lesz ember és technika számára egyaránt. Keserves harc a természet ellen, a sivatag legyőzéséért. A január hatodikán kezdődő Dakar-rali szervezői nyilvánosságra hozták a verseny útvonalát, amelyből kiderül, két hétig, majd kilencezer kilométeren keresztül iszonyatos megpróbáltatások várnak a résztvevőkre.
Az össztáv ugyan csökkent az idei viadalhoz képest – amíg 2006-ban 9043, addig jövőre csak? 8696 kilométert kell megtenniük a pilótáknak –, ám a szelektív, azaz a mért szakaszok hossza 4813 km-ről 5010-re nőtt. A mauritániai kirándulás? pokolnak ígérkezik, ráadásul két maratoni etapot is hegy nagyságú, süppedős, vendégmarasztaló? homoksivatagban rendeznek - szinte szervizlehetőség nélkül. Embertelen küzdelemre készülhet a mezőny.
- Talán könnyebb lesz eljutni a szünnapig, mint például tavaly, utána viszont következik egy dupla maratoni szakasz, amelynek során több mint kétezer kilométert kell megtenni mindössze egyetlen szervizzel, ráadásul pokoli nehéz részeken kell autóznunk - jelezte a Dakar-ralinak kilencedik alkalommal nekivágó Szalay Balázs (41), hogy nem unatkoznak majd a negyvenfokos hőségben.
A szervező ASO közép-kelet-európai képviselője azt is elárulta, hogy az egyik marokkói pályán a kamionosok másfelé mennek majd, mint az autósok és a motorosok, mert félő, a szűk szerpentineken a nagy monstrumok nem tudnának befordulni egy-egy kanyarba. - Kegyetlen versengés lesz.
Egyetért vele Palik László (44), aki gondolatban már felkészült a legrosszabbra.
- Amikor először megpillantottam az útvonaltervet, rögtön az jutott az eszembe, hogy a 2007-es verseny lesz az elmúlt esztendők legnehezebb viadala. A mezőny tagjai általában azért imádkoznak, hogy minél előbb átverekedjék magukat a borzalmas mauritániai szakaszokon, erre most az esemény jelentős része éppen az ország területén zajlik majd.
Összeszűkül a gyomrom, ha erre gondolok - mondta Palik, akinek idén nem volt szerencséje, még Európában tönkrement Nissanjának motorja. - Ember, de talán még állat által sem látott területeken kell autóznunk, biztos vagyok benne, hogy nem unatkozunk majd. Bevallom őszintén, nem lennék az újoncok helyében, ugyanis kegyetlen két hétnek ígérkezik a jövő évi Dakar-rali.
(pálszabó) Forrás Blikk




