Palikék a maximumot hozták ki a régi versenyautóból

2007. 10. 13. @ 20:46

A hatodik szelektív szakasz után a hetedik helyen áll a Palik László, Darázsi Gábor páros a tereprali országos bajnokság nyolcadik futamán, a III. PSI Holding Kupán. A duó ugyan az augusztus végi Hungarian Baján elért harmadik helyezéssel már elbúcsúztatta az élmezőnyhöz képest motorikusan gyengébb, összsúlyra viszont nehezebb Nissanját, de a Dabas környéki viadalon azért ismét beleült az autóba.

A Palik Racing Team kettőse ugyanis gőzerővel készül a januári Dakar-ralira, ezért minden egyes versenykilométerre szüksége van.

- Végig a határon mentünk, a maximumot hoztuk ki a kocsiból, vagy talán még annál is többet. Ám be kell látnunk, ennek a Nissannak itt a vége, eljárt felette az idő. Ugyanakkor élvezzük a futamot, mindössze az zavar egy kicsit, hogy két vízhólyag van a tenyeremen, amelyek ráadásul ki is fakadtak – mondta a nap végén Palik. – Az év elején megrendeltük az új versenyautót, már nagyon várjuk, hogy éles helyzetben is kipróbálhassuk.

III. PSI Holding Kupa (nem hivatalos állás):

1. Kis, Czeglédi (Nissan) 2:52:09 óra, 2. Zapletal, Korejz (cseh, Mitsubishi) 2:54:32, 3. Ács, Bagics (Nissan) 3:00:08, …7. PALIK LÁSZLÓ, DARÁZSI GÁBOR (NISSAN) 3:04:47.

III. PSI Holding Kupa, az országos tereprali-bajnokság nyolcadik futama (Az össztáv 564 kilométer, a szelektív szakaszok hossza 364,5 km)
7. szelektív szakasz (vasárnap): 37 kilométer
8. szelektív szakasz (vasárnap): 33 kilométer
9. szelektív szakasz (vasárnap): 37 kilométer
10. szelektív szakasz (vasárnap): 33 kilométer
Sandlander
GraphIT
Observer

Hungarian Champion

Creartive Designsinustiv.