Porschéba szállt a Dakar-ralira készülő pilóta - Paliknak segített a hazai pálya
2006. 10. 01. @ 00:00
Mogyoród - A tereprali-autóból egy 470 lóerős Porschéba üt át Palik László (44). A Dakar-ralira készülő pilóta részt vesz a Hungaroring FIA GT futamán. A Forma-1-ben bizonyított "sofőrök?, például Mika Salo (39) ellen küzd a mogyoródi aszfaltcsíkon.
Valószínűleg az egész ország tudja, hogy Palik László bolondul az autóversenyzésért. A népszerű sportriporterből lett ralipilóta most kocsit váltott. A terepjáró helyett egy igazi szuperkocsiba ült a neki hazai pályának számító Hungaroringen.
- Fantasztikus érzés a Porschét vezetni, iszonyatos teljesítményre képes, ám csak kapkodom a fejem, amikor a hétszáz lóerős Maseratik és Aston Martinok elhúznak mellettem. A legjobbak F1-es szintű technikával állnak rajthoz - mesélt élményeiről Palik, akinek Zengő Zoltán lesz a párja.
Ugyanis az ötszáz kilométerig, vagy maximum három órán át tartó GT-futamok érdekessége, hogy legalább egyszer muszáj versenyzőt cserélni. A szabadedzéseken néztük az autó fogyasztását, a gumikopást, s úgy tűnik, egyetlen boxkiállással teljesíthetjük a viadalt. Ezért, ha kondival bírjuk, akkor kilencven percet vezet Zoli és én is, de az még egyelőre kérdéses, hogy melyikünk kezdi a száguldást.
Palikék a tegnapi időmérő edzésen a 25. helyen végeztek.
P. Z. Forrás Blikk




