Már a Dakar-ralira is készül Portugáliában - Főpróbát tart Palik

2006. 10. 13. @ 08:00

Portelegre - Idei utolsó külföldi versenyén - a tereprali sprint-Világkupa-sorozat portugáliai futamán - áll rajthoz Palik László (44). A viadalon soha nem vett még részt magyar pilóta, s terepszemlének is beillenek az elkövetkezendő napok, hiszen az országból indul januárban a Dakar-rali.

A Palik, Darázsi Gábor (33) páros legutóbb a júliusi Baja Espanán mérte össze tudását a nemzetközi mezőnnyel, s negyedik helye bizonyítja, jó úton jár. Hogy mennyire, az Portugáliában kiderülhet, bár a pilóta babonából sem jósol.

- A balul sikerült Dakar-rali óta nem ígérgetek - szögezte le Palik. - Maradjunk annyiban, száztizenkét autós résztvevője van a futamnak, közülük sokan gyári fejlesztésű kocsival állnak rajthoz. Kemény küzdelem lesz, de szeretnénk legalább megtartani a sorozat összesítésében jelenleg elfoglalt nyolcadik helyünket.

Bár Palik szerint túlzás, de tulajdonképpen ez lesz a januári Dakar-rali egyfajta főpróbája.

- Novemberben csavarjaira szedjük a Nissant, a fő alkatrészeket kicseréljük, de annyiban fontos a verseny, hogy megismerjük a portugál terepviszonyokat - válaszolta a pilóta, akire a mai szuperspeciális után szombaton 160 és 230, vasárnap pedig 130 kilométeres táv vár.

- A Dakar Lisszabonból indul, így lemérhetjük, mire vagyunk képesek a kanyargós ösvényeken. Az afrikai rajtsorrend Európában dől el, s nem mindegy, hányadikként vághatsz neki a fekete kontinensnek, azaz mennyi port kell nyelned.

Palik várta, hogy újra versenyautóba ülhessen, mégis az elutazásnál majd megszakadt a szíve.

- A múlt hetet feleségemmel és kisfiammal töltöttem, s mivel végig együtt voltunk, a búcsúzásnál már a lakásom ajtajában fájt a szívem. Persze Portugáliában csak a versenyre koncentrálok - mondta.

(pálszabó) Forrás Blikk

Sandlander
GraphIT
Observer

Hungarian Champion

Creartive Designsinustiv.